Hummel Villányi Portugieser 2018 1 Hummel

Zamatos, fűszeres, összetett, csodálatos ivófolyadékkal. Bájos, éltető, selymes. Spontán, szűretlen, kénmentes.
VA 13,5% RZ 1,4 g/l S 5,3 g/l DS 0 mg/l

Hummel Villányi Portugieser Nagytótfalu 2014 bio bor 1 Hummel

Virágos illat, ibolyás villanásokkal. Élettel teli, tiszta karakter. Lédús kezdés, majd selymes struktúra. Burgundi személyiség. A portugieser struktúrában és karakterben különben is nagyon közel áll a burgundiakhoz, mindez pedig érlelve még tovább erősödik. Intellektuális, kifejező, elegáns. Ajánlott fogyasztás: mostantól legalább 2025-ig.

AT 11,57%  ÖE 31,5 g/l  MC 0,6 g/l  S 4,9 g/l

Hummel Villányi Portugieser Nagytótfalu 2013 bio bor 1 Hummel

Hivatalosan a Hummel Pincészet első biobora. Valójában csak a címkén megjelenő formalitás, hiszen lényegében semmi sem változott. A Nagytótfalu elődei és az összes többi saját szőlőből készülő bor alapanyagai már 2008 óta biológiai művelés alatt állnak. Maga a bor: mély, rétegzett, élénkítő, erőteljes savszerkezetű, elegáns, komoly és hosszú.AT 11,96%  ÖE 29,8 g/l  MC 1,1 g/l  S 6,1 g/l

Hummel Villányi Kékfrankos FALU 2014 Biowein 1 Hummel

17,90 € 0,75l (23,86 €/l) Zum Bestellformular

Tatsächlich mein erster "Naturwein", weil er versehentlich abgefüllt wurde und deshalb ungeschwefelt, unfiltriert und ungeschönt blieb. Spontangärung war bei mir sowieso von Anfang an Standard.
Für Kékfrankos typische Würze, Kirsch- und Sauerkirschfrucht, Tiefe und Mineralität vom Vilányer kalkhaltigen Loess. Trinkreife ab sofort bis min. 2030.
VA 12,5% RZ 1,4 g/l S 5,9 g/l GS 0

Hummel Pinot Noir 2020 Biowein 1 Hummel

19,90 €/0,75l (26,53 €/l) Zum Bestellformular

Typische Pinot Noir-Nase. Feine Säure und feste Tannine. Reife, zarte Frucht. Schön strukturierter Körper. Lang, tief, komplex. Viel Zukunft. Jetzt trinken bis mindestens 2035.

Alk.: 11,99% vol. S: 5,9 g/l RZ: 0,7 g/l GS: 0 mg/l

Hummel Villányi Merlot Nagyharsány 2013 bio bor 1 Hummel

3 év használt burgundiai barriqueban. Mélyreható illat. Szilárd tanninstruktúra lédús, mélytónusú gyümölcsökkel. Strukturált, telt, hosszú és komplex.

AT 13,01%  ÖE 26,2 g/l  MC 0,8 g/l  S 5,5 g/l

Hummel Villányi Cabernet Sauvignon Nagytótfalu 2010 1 Hummel

A Wein-Plus által 87 pontra értékelve.

2010 a hűvös, csapadékban gazdag időjárásnak köszönhetően nehéz évjáratnak számít. Az ilyen évjáratokból elsősorban a „sovány”, alacsony hozamú dűlőkből származó borok profitálnak. A 2010-es Nagytótfalu Cabernet Sauvignonban kiválóan tükröződnek az általunk használt zöld talajtakaró és a trágyázásmentes művelés gyakorlatának előnyei. A szőlő így nehéz években is különösen kifejező borokat képes alkotni. A pincében a Nagytótfalu Cabernet Sauvignon a hosszú hordós érlelésből profitált, ami a bor bársonyos, szilárd, ugyanakkor finom tanninjaiban csapódik le, melyet érett gyümölcsök és szelíd, életvidám savak vesznek körbe. Egy különleges 2010-es, jelentős érlelési potenciállal. Ajánlott fogyasztás: mostantól legalább 2025-ig.

AT 13,04%  ÖE 32,2 g/l  MC 1,1 g/l  S 4,70 g/l

Hummel Villányi Kékfrankos SPATZ 2013 bio wine 1 Hummel

Cseresznye és grafit, a kékfrankos-DNA már illatban előjön. Érett cseresznye, és élettel teli, gyengéd savak a kortyban. Lágyság, amit szilárd, konzisztens struktúra hordoz. A hűvös és meleg nagy összjátéka. Megkapó. 18 hónap használt burgundiai barriqueban.

Fogyasztás: mostantól ∞-ig.

AT 14,00% ÖE 31,3 g/l MC 1,3 g/l S 5,3 g/l

Hummel Villányi Kékfrankos SPATZ 2007 1 Hummel

Érett, mélytónusú illat vasas visszhangokkal. Lédús gyümölcsök, velős tanninok, frissítő hűvösség, szilárd, simulékony struktúra. Vitális savak. Nagy tervei vannak, és nagy dolgok állnak előtte. 7 év használt burgundiai barriqueban. Fogyasztás: most, vagy legalább 2025-ig.

Hummel Villányi Merlot XEYN 2020 Biowein 1 Hummel

29,90 €/0,75l (39,86 €/l) Zum Bestellformular

Merlot aus unserem wunderbaren Weinberg Várerdö aus Natürlich Synergetischem Weinbau, NSW. 3 Wochen spontane Maischegärung. 24 Monate Ausbau auf der Feinhefe in gebrauchten Burgunder-Barriques. Warme, cremige, reife Frucht dunkler Beeren. Dichte und gleichzeitig glatte Struktur. Schön strukturierter Körper. Lang, tief, komplex, ansprechend, harmonisch. Jetzt trinken bis min. 2040.
VA: 13,56 % vol. S: 5,7 g/l RZ: 2,2 g/l GS: 34 mg/l

Hummel Villányi Cabernet Franc PANTERRA 2012 1 Hummel

Érett, sötét gyümölcsök vibráló illata. Grafit. Lédús, selymes buké, a feszültséggel teli kifejlett test és a teltség előfutáraként. Szilárd, tiszta Struktúra. Érett, velős tanninok. Mély, komplex, izgalmas, nagyvonalú és finom. 30 hónap használt burgundiai barriqueban. Fogyasztás: most, de vajon meddig?

AT 13,36% ÖE 28,3 g/l MC 1,0 g/l S 5,6 g/l

Hummel J.M. Cuvée 2012 1 Hummel

Unser Top-Cuvée aus dem großen Jahrgang 2012. Cabernet Sauvignon (50%), Merlot (35%), Kékfrankos (15%). 8 Jahre gereift in gebrauchten Burgunder Barriques. Dunkele Frucht, feste Struktur, Schmelz. Tief, komplex, lang. Für die Ewigkeit.
VA 13,2% RZ 2,2 g/l S 6,6 g/l GS 31 mg/l
Marcus Hofschuster
Wein Plus

90 Punkte hervorragend:
"Fester und tiefer, leicht entwickelter Duft nach reifen, teils eingemachten schwarzen Beeren und etwas Zwetschgen mit getrocknet-pflanzlichen bis tabakigen Aromen, angedeutet teerigen und auch nussigen und zedrigen Holztönen sowie einer Spur getrockneter Tomaten, Paprika und Trockenfleisch. Straffe, herb-saftige, reife dunkle Frucht, gewisser Säurebiss und ziemlich präsentes, feinsandiges Tannin, wieder getrocknete Tomaten und roter Paprika am Gaumen, an Majoran erinnernde Kräuteraromen, nachhaltig, gute Tiefe, hat Kraft und Substanz, erdige Nuancen, sehr guter, fester, wieder herb-saftiger Abgang mit Trockentomaten sowie Spuren von Kaffee und Malz.
Trinkempfehlung: Bis 2025+"

AT: Alkoholtartalom, ÖE: Összes extrakt, MC: Maradékcukor, S: Sav