Áldottság - Glückseligkeit

akkor következik be a borászkodás során, ha nem tervezetett és végső soron előre nem is tervezhető szituációkból, valami olyan váratlan dolog keletkezik, amit csak a „szépség” szóval lehet leírni. 2013-ban azt terveztem, hogy a siklósi hárslevelű ültetvényből egy pezsgőalapbor és egy száraz reduktív hárslevelű mellett egy késői szüretelésű „Bernstein-t” fogok készíteni. Miután a pezsgőalapbornak szánt szőlőt 2013.09.25-én leszüreteltük megállapítottam, hogy a területen a Botrytis Cinerea nagy mértékben kezd elterjedni. Ilyesmi Villányban viszonylag ritkán észlelhető, és talán csak 10-15 évenként egyszer fordul elő. Ez után úgy döntöttem, hogy minden fürtöt a tőkén hagyok egy aszúbor reményében magas botrytisaránnyal, ugyanakkor vállalva a rizikót, hogy az egész termést elveszíthetem. Amikor aztán 2013 október 31-én sor került a szüretre, a termés 80 %-a botrytises volt, ami kollégáimat és a szüretelőcsapatot a botrytises szőlővel való tapasztalat hiányában erősen nyugtalanította. Ennek megfelelően izgalmas volt a szüret, és a termés körülményes feldolgozása. Az eredmény 2,4 tonna szőlő volt, melyből kb. 700 liter 35 magyar mustfokos (kb.180° Oechsle) levet sikerült kinyerni, ami literenként nagyjából 400 grammnyi cukornak felel meg. Amikor az erjedés, melyre úgy vigyáztunk, mint egy nyers, kiköltendő tojásra hűtés segítségével 11,5 alkoholszázaléknál megállításra került, a bor kóstolásával egyszer csak megszűnt a teljes feszültség, és ami maradt az a puszta ÁLDOTTSÁG.

Hummel Villány Hárslevelü Glückseligkeit Trockenbeerenauslese 2013 1 Hummel

Méz és hársfavirág csábító illata. A kortyban teltség és lágyság, melyet élettel teli savak tüzelnek fel, sokszínű érett gyümölcsök töltenek meg, és finom ásványosság tart össze. Egy bor az örökkévalóság szolgálatában. Tiszta, folyékony áldottság.

AT 11,49 %  ÖE 255,9 g/l  MC 193,3 g/l  S 7,6 g/l